A kvantum számítógép

A kvantum számítógépek túljutottak az első tesztelési fázisokon, már használják őket. Ezek a futurisztikus számítógépek alapkövei, hogy a számításokhoz kvantummechanikai jelenségeket használ. Ilyenek például a kvantum szuperpozíció és a kvantum összefonódás.

Az előző elve azt fejezi ki, hogy a kvantummechanikai rendszerek egyidejűleg két helyen is létezhetnek, az utóbbi pedig feltételezi az egymástól független rendszerek közötti kapcsolatot.

A kvantum forradalmasítja a számítástechnikát

Ezek a forradalmi számítógépek az információt qubitekben tárolják. Jelenti ez azt, hogy míg a klasszikus bit-elven működő számítások értéke lehet 0 vagy 1, addig a qubit értéke a két érték szuperpozícióját is felveheti. Ami nem csak 0 és 1 lehet egyszerre, hanem végtelen számú állapotot tesz lehetővé.

A technológia fejlődése rohamos ütemben fejlődik és nem régiben a Microsoft bejelentette, hogy az első programozható kvantumszámítógép megépítése után ők vállalkoznak arra a nem kis feladatra, hogy megírják azt a kvantumszámítógépen futtatható programnyelvet.

Manapság az informatikai verseny legújabb fejezete arról szól a legnagyobb fejlesztési cégek számára, hogy miképpen hozzák létre a kvantuminformatika alapegységét, a már említette qubitet.

Az IBM és a Google félvezető vezetékek hurkait használják, amivel előállítják a qubitjaikat, de a technológia fejlettségi szintje még éppen csak gyerekcipőben jár.  A Microsoft ezzel ellentétben kvázirészecskék segítségével igyekeznek elérni a kívánt hatást.

A technológia tehát a csillagokba tör, de a mindennapokban azért a  szerverszolgáltató cégek, mint a Doclernet is,  egyelőre még hagyományos, Windows vagy Linux alapú szerverek hosztingolásával foglalkoznak.

Hatalmasak az elvárások a kvantum informatika fejlődését tekintve

Valószínűleg az élet, tudomány minden területére még egyelőre beláthatatlan hatással lesz. Ez természetesen a programozási fejlesztők elé is nagy feladatot gördít, de mivel egy teljesen új területről beszélünk, bármi ami most ezen téren megy végbe, történelemi mérföldkőnek számít.

Az elvárások szerint, hogy például meghaladják és forradalmasítsák a jelenlegi programozási és titkosítási rendszerek teljesítményét 50 és 200 qubit között kellene egy számítógépnek produkálnia, a jelenlegi technológiák a 15-öt súrolják.

A nemzetvédelmi rendszerek fejlesztésén kívül a legfontosabb használati értéke természetesen a tudományos területek szintlépése miatt égető fontosságú a technológia kiterjesztése, de erre az előrejelzések szerint még legalább 10 évet várni kell.