Szerző: administrator

Mi lesz veled rendezvény piac?

Teljes a bizonytalanság a rendezvény piacon. És ez nem csak hazánkat, hanem az egész világ rendezvényeit érinti. Azok a nagy cégek, akik digitális ügynökség segítségével tervezik a kommunikációjukat sincsenek jobb helyzetben sajnos. Bár egy digitális ügynökség kreatív szakemberei a legrosszabb helyzetből is képesek valami használhatót alkotni, azért egy világhírű zenei fesztivál esetében az, hogy csak 500 fő alatti esemény szervezhető továbbra is, elég nagy érvágás. Az online ügynökség számára sem egyszerű ez az időszak, hiszen a minden mindenre hatással van elve alapján, sok ügyfelük számára lehetetlenné vált a további közös munka. Az online ügynökség is pénzből él, és ha a megrendelő nem tud nekik fizetni, akkor sajnos nem tudnak tovább együtt dolgozni. Sok közös project szervezése már hónapokkal ezelőtt elkezdődött és egy ilyen váratlan és egyedi helyzet miatt szükségessé válik, hogy az addigi remek ötleteket és rengeteg munkát kukába kell dobni és egy teljesen új, tiszta fehér lapon kell újra nekiállni a tervezésnek. A nyár ilyen szempontból már tényleg felejtő, de az őszi és téli kampányokkal még talán megmenthető ez az év, elérhető hogy ne billenjen nagyon negatív irányba a 2020-as év eredmény kimutatása. Mivel ez a helyzet vis major, is hibáztatni és felelősségre vonni senkit sem lehet. Összefogással és egymás támogatásával, valamint tudással és megfeszített munkával kell dolgozni azon, hogy a vállalkozások és márkák és velük együtt az ügynökségek is talpon tudjanak maradni.

 …


Akár hétvégén is vár az ArenaTel

Telefon szerviz Budapesten? Biztos elsétáltál már néhány mellett jártodban-keltedben, valószínüleg az ArenaTel mellett is az Arena Plázában, ám mindaddig, míg nincs hibás telefonod, és nincs szervizre  szükséged, nem fordítasz rá különösebb figyelmet. Ennek ellenére jó, ha nem felejted el, hol találsz jó telefon szervizt Budapesten, hiszen bármikor történhet sérülés a készülékeden, szükséged lehet egy telefon kijelző cserére, egy akkumulátor vagy hangszóró cserére, és akkor jó, ha tudod, hova kell menned. …


Aviva módszernek

Nem véletlen lett ekkora sikere az Aviva módszernek

Az egészség megőrzése és az esetlegesen felmerülő problémák gyakran állítják kihívás elé az embert. A mai korban a civilizációs megbetegedések éppen olyan gyakran előfordulnak, mint az elhízás és annak minden egészségügyi hátulütője. A hormonális gondok, a terméketlenség, és a különféle testi fájdalmak sem mennek ritkaságszámba. A hagyományos orvoslás mellett mindenképpen figyelmet érdemelnek az olyan módszerek, melyek természetességen, és a testtudatosságon alapulnak.

 

Nem egy embernek segítettek már ezek a torna gyakorlatok. Az Aviva módszer egyre szélesebb körben éri el azokat, akik mellékhatások nélkül, a természet erejét kihasználva szeretnének jobb életminőséget élni. Segítségével beindíthatóak a szervezet öngyógyító folyamatait, és a hormonegyensúly helyreállításában is lehet számítani rá. Nőgyógyászati és urológiai megbetegedések esetén is hatásosnak bizonyul, ráadásul az életmódváltásban is hasznos segítőtárs lehet a módszer.

 

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a gyógyulás felé vezető úton az életmódváltás, és az annak szerves részét képező helyes légzés, táplálkozás, mozgás és testhasználat is kiemelt jelentőséggel bírnak. Az Aviva torna fokozza az artériás vérkeringést, ezzel az alhasi terület vitaminokkal és hormonokkal jobban ellátottá válik. A vénás keringés támogatásával a szervezet könnyebben megszabadul a méreganyagoktól és a szén-dioxidtól.…


Ezekre figyelj a social média jelenlétednél

A magyar reklámügynökségek szerint az egyik legfontosabb az online világban a hitelesség. Rengeteg az álhír, az úgynevezett fakenews, illetve az olyan polihisztor, aki mindenhez, de igazából semmihez sem ért. Akár egyszemélyes vállalkozást vezetünk, akár nagy, több munkatársat is foglalkoztató cégnél dolgozunk, fontos, hogy önazonosak legyünk. A reklámügynökségügyfelei számára készített reklámjaiban is igyekszik azokat a pozitívumokat erősíteni és kihangsúlyozni, ami valóban jellemző az adott márkára, cégre. …


Társasjátékok

Társasjátékok 2 főre – így is lehet játszani

Mindenki vágyik egy kis kikapcsolódásra a munkával, vagy tanulással töltött hétköznapok után. Hogy ki mivel szeretni elütni a szabadidőjét, az nagyon változó tud lenni. Ahány ember, annyi különböző hobbi és érdeklődésikör lehet szerte a világban. Sokan úgy tudják csak elképzelni a szabad estéiket, ha útnak indulnak, és valamilen szórakozóhelyen töltik el az időt a barátaikkal. Egy remek, és felejthetetlen programhoz azonban nem feltétlen kell kimozdulnunk a lakásunkból, és nem is szükséges nagy baráti társaság. Otthon is tökéletesen el lehet tölteni az estét a párunkkal, amihez nem kell más csak néhány érdekes, és izgalmas társasjáték, és a jó hangulat már garantálva is lesz!

Amikor társasjátékokról van szó, a legtöbb embernek kétség kívül egy nagy és hangos baráti összejövetel képe ugrik be először. Pedig számos olyan játék van, amihez elegendő mindössze két fő is. Nem kell mindig hatalmas társaság ahhoz, hogy végre össze lehessen hozni egy társasjáték estét (forrás: gemklub.hu). Miért válasszunk közös programnak a párunkkal egy jó társast? Egyrészről azért, mert remek hangulatban telik el egy jó játék mellett az idő. Másrészt azért, mert a kihívásokkal és izgalmakkal teli társasjátékok kihozzák mind a 2 félből a versengést, ezáltal pedig összetudják mérni tudásukat, vagy épp a szerencséjüket. Ez pedig garantáltan okozni fog néhány mulatságos, és emlékezetes pillanatot.…


Melyik zuhanyajtót válasszam?

A zuhanyajtó bejárat a zuhanykabinba, ezen keresztül jövünk-megyünk. ezért egyáltalán nem mindegy, hogy mekkora, milyen, merre nyílik, és mekkora helyre van szüksége.

Ezért komoly kérdése a fürdőszoba kialakításakor, hogy melyik zuhanyajtót válasszam? Szeretnénk segíteni a döntésben, ezért összefoglaltuk, amit muszáj tudni a zuhanyajtókról.…


A leesésgátlós gyerekágy

A gyermekek sokkal nyugtalanabbul alszanak, mint a felnőttek. Az, hogy az éjszaka közepén felébrednek inkább szabály, mint a kivétel, mint fáradt szülők ezt a kijelentést azonnal megerősíthetjük.

De a gyerekek még a mély alvás fázisában is sokat mozognak. A gyermek agyának ideghálózata még nem olyan fejlett, hogy az alvásfázisokban a testük abszolút nyugalmi állapotba kerüljön.

A gyerekek forgolódnak, felülnek alvás közben és erre még a szülők sem ébrednek fel, persze, a sírásra már mindenki kipattan az ágyból.

Megoldás: leesésgátlós gyerekágy!


Hot dogos kocsi érlési árak alakulása 2020-ban

2019 év végén, és az újév elején, amikor még minden rendben volt és senki sem számított a világjárványra az amerikai hotdog kocsi bérlés ár pici növekedést mutatott. Ez teljesen normális, hiszen a legtöbb szolgáltató évente egyszer kétszer szokott árat emelni. A hot-dog kocsi bérbeadása viszont év elején még nem pörög annyira fel, hiszen a szezon csak tavasztól várható. Vagyis így számoltak vele a hot-dog kocsi bérbeadásaszolgáltatással foglalkozó cégek. …


Tegyünk magunkért hullámmasszázzsal

Tapasztalta már, hogy táskás duzzanatok jelentek meg a szeme alatt, netán bedagadt a bokája? Előfordult, hogy a menstruáció előtt vizesedett, illetve megnőtt a hastérfogata? Talán nem is egyszeri-kétszeri, bosszantó problémák ezek, hanem a nyirokkeringési bajok figyelmeztető jelei.Először panaszok sincsenek, aztán jönnek a már említett tünetek, majd a még komolyabb gondok, például gyulladások, daganatok. Persze az édesanyáknak az állandó figyelmet igényelő kisgyermek mellett nehezebb önmagukra is figyelniük, de vegyük észre a jegyeket, tegyünk magunkért! Például a Budapest XVI. kerületében működő hullámmasszázzsal, a nyirokmasszázs géppel, amely már néhány kezelés után érezhetően kifejti jótékony hatását. A dr. Life hullámmasszázsnak köszönhetően megszűnnek a duzzanatok, a rendszeres használat után megkönnyebbülnek a végtagok. A nyirokmasszázs gép pozitív tapasztalatai közé tartozik, hogy mérséklődnek a narancsbőr tünetei, javul a keringés, és sikerül megelőzni a nagyobb problémákat.

A hullámmasszázs hatásai

Az első hullámmasszázst megelőzően konzultáción mondanak el mindent a dr. Life hullámmasszázsról, így a vendég pontosan tudja, mi vár rá. Miközben a hullámmasszázs működik és a hatásait élvezzük, akár olvashatunk és filmet nézhetünk. A barátságos 16. kerületi szalonban kiemelkedően jó körülmények között kapcsolódhatunk ki, a hullámmasszázs után pedig frissítő zuhanyt is vehetünk.…


Muszáj az autó gumiszőnyegének rendszeres tisztítása?

Általában minden autós szereti az autóját.

Már-már „családtag” a drága!

Biztos nálad is vannak szabályok az utasaid számára, hogy mit ehetnek, vagy mit ihatnak az autóban.  Utódodnak a cumisüveg használata engedélyezett.

Mindenki tudja, de a férfiak talán a legjobban: a takarítás ellenszere, az objektum tisztán tartatása!

Az autót időnként le kell mosni, vagy mosatni, ezt mindig meg is tesszük. Belül minden tiszta, de azért az autószőnyeget, ha van egy kis sár rajta – jó alaposan kirázzuk, és már kész is.

Persze ha szerencsétlenségedre egy kutyus által lerakott és a gazdi által fel nem szedett csomagot lapítasz szét, az autószőnyeg mosása elsőbbségi eljárást élvez.

De egyébként az autószőnyeget csak odavágjuk egyszer – kétszer a földhöz és készen is áll a ragyogóan tiszta négykerekűnk a további használatra.…