Az adatkezelési szabályzat tartalma

Az adatkezelési szabályzat tartalmazza a törvénybe foglaltak gyakorlati részét, tehát minden cég, vállalkozás, webáruház kell rendelkezzen egy olyan adatcsomaggal, amely részletesen taglalja, hogy a cégen belül az adatvédelmi rendeletnek megfelelően milyen lépéseket tesznek. A gyakorlatban minden olyan munkáltatót érint ez az új szabályozás, akinél fizikai személyek dolgoznak, hiszen ilyen értelemben a munkáltató már rendelkezik a cégnél dolgozó személyek nevével, adataival. Erre vonatkozóan az adatkezelési szabályzatban rögzíteni kell többek között azt is, hogy a munkáltató az alkalmazottainak a személyes adatait milyen célból és milyen módon használja, és pontosan meddig tárolja. Azt azonban tudni érdemes, hogy az adatkezelési szabályzatot minden gazdasági társaságnak, szervezetnek, intézménynek a saját adatvédelmi módszereit figyelembe véve kell személyre szabnia.

Itt természetesen nem arra kell gondolni, hogy mindenki saját belátása szerint adatkezelési szabályzat megírásába kezd, hanem minden bekezdésben figyelembe kell venni az európai általános adatvédelmi rendelet kitételeit. A szabályzatnak fontos, hogy tartalmazza azokat a szómagyarázatokat is, amelyek az adatkezelő, az adatkezelés, adatfeldolgozó, a személyes adat, az adathasználat világos értelmezését mutatják. A szabályzat talán a legfontosabb elem az adatkezelési irányelvek részletes megjelenítése, amelyek egyértelműen mutatják, a személyes adatok gyűjtésének módját és célját, a kezelési feltételeket. Az érintett személy hozzájárulási feltételeit is tartalmaznia kell a szabályzatnak, részletesen ki kell térni a hozzájárulási feltételekre és a visszavonás lehetőségére is.