Duna Nap Budapest 2010

A nemzetközi Duna Nap hagyományában részt vevő országok célja, hogy felhívják a figyelmet Európa legnagyobb és legnemzetközibb folyójára, a Duna természeti és gazdasági értékeire, valamint az itt élő közösségek szerepére. Az első Duna NapDunavédelmi Nemzetközi Bizottság (ICPDR) létrejöttének 1o. évfordulójának alkalmából 2oo4. június 29-én került megrendezésre. Azóta minden évben rendeznek programokat ezen a napon a vízgyűjtő országaiban.

A MOME line szervezte a Duna Nap budapesti rendezvényét, amely egy ünnepi est volt a Dunán 2o1o. június 28-án. Az eseményre 120 vendég érkezett, akik különböző Duna fejlesztést és rehabilitációt érintő szakterületek kiemelkedő szereplői. Az ünnepi előadói esten 8 rövid előadásban foglaltuk össze a legfontosabb témákat a hajózástól, a településfejlesztésen át a Viza 2020 programig bezárólag. Ezen az esten mutattuk be az Our Danube projektet is.

A budapesti Duna Napon készült fotók galériája:

Cimkék: ,

Hozzászólások: Nincs komment