Hogy zajlik egy alkoholista leépülése?

Egy rokonunk számára, sajnos nemrégiben már az egyik leghatékonyabb alkoholbetegségből való felépülési megoldást ígérő Felépülők nevű társaság segítségét kellett kérnünk. Így aztán, szomorú, de magam is végignézhettem közelről, hogy zajlik egy alkoholista leépülése.

A történet vége viszont egyáltalán nem ilyen szomorú. Ő ugyanis abba a 75%-ba tartozik immár, aki minden bizonnyal örökre el tudja majd engedni… De mi jellemzi a Felépülők történetét, ami másoknak is reményt adhat? Mitől ilyen jó a hírük? És egyáltalán micsoda ez a Családi Felépülési Központ, Szőcön, Veszprém megyében?

Ők maguk is egy család, mármint az alapítók. Nem csak a más családokon való segítés miatt választották ezt a nevet. Az ő szeretetközösségük idősebbik férfitagja anno szintén belekerült az alkoholizmus spiráljába. Az ő példájuk is megmutatja hát, ez a betegség az egész család szétzilálásának veszélyével fenyeget, ugyanakkor azt is, hogy együtt sikerülhet is a felépülés! Talán jobban, mint egyedül, de az egyedülállók se csüggedjenek!

Szóval, az alapprobléma szintén, minden tünetével és egymásra rakodó következményével náluk is fennállt, és ott is egy családi program került először szóba, lehetséges segítési formaként. Pontosabban egy családi konzultáció volt, ami elindította az egészet. És egyszer csak bekövetkezett az elhatározás: hogy meg kell próbálni a kilábalást, ami végül ott sikerre is vezetett! Azóta segítenek ők is másokon, mert – ez már az én vélelmem – talán vissza szeretnének adni valamit abból, amit a sorstól kaptak. Őszinte motiváció, és hiteles elköteleződés valami mellett.

Mert a felépülés nagy ajándék – képzeljük el, hogy egy ilyesmi után visszakapjuk a normális, rendezett életünket… Azt gondolom, talán próbálták is lemásolni a saját példát, de természetesen, pszichiáter-addiktológus szakemberig bezárólag mindenféle profi dolgozik náluk. Családi konzultáció például szintén náluk is elérhető. Ezekről kaphatunk felvilágosítást a felepulok.hu weboldalon. Ez (a konzultáció) kell majd megelőzze eleve a bekerülést a 28 napos programra, Szőcre: problémaazonosítás, közös átbeszélése a teendőknek, előzetes állapotfelmérés, szakmai javaslattétel – valami hasonló az ideális sorrend, emlékeim szerint. De azt se felejtsük el, hogy minden eset egyedi. Fontos, hogy már előzetesen komolyan vegyük a küzdelmet, így magukat a konzultációkat is. A bentlakásos, 28 napos programot követően még mindig lehet családi konzultációt kérni, aztán. Ezt se feledjük: felépülni nem egyszer kell, hanem utána mindig vigyázni. Ez a családra is vonatkozik. Az ember, ha már egykoron “megégette magát” az alkohollal, jobb, ha óvatos marad! És a család is jó, ha figyel rá. Mivel a felépülés ugyan megtörténhet, de valamennyi erőfeszítést megkövetelnek az embertől a továbbiak is (a tisztának maradás). A Felépülők segítenek majd az ún. utógondozásban is.

Az újszerű, Amerikából származó gyógyítási módok és opciók mellett a szokásosan elvárt dolgok adottak náluk: anonimitás, a már említett utógondozás, a bentlakásos program pedig mindent magába foglal, ha odáig jutunk. Kifogástalan körülmények között és kifogástalan környezetben, állandó szakemberi felügyelet mellett érhetjük el a felépülést. Önsegítő csoportokban való részvétel is része a programnak, melyek során cél a probléma felismerése és alapos, mindennemű megértése. Mert az vezet el az önsegítéshez magához is. A függőség olyasmi, ami teljesen nem múlik el, de tünetmentesen lehet együttélni vele egy idő után. Az alkoholista leépülése visszafordítható. Akár örökre!