ilyen lesz a magyar wood fesztivál

A Wood Works, a Woodfestival 2010 rendezője nemrég bejelentette, hogy kénytelenek egy évvel elhalasztani az eseményt. Ennek ellenére a MOME line és az Újirány Csoport úgy döntött, a Magyar Wood Fesztivál marad.

Kóstolóként megmutatjuk, hogy miről is fog szólni az augusztus végén induló rendezvény – így birkóztak meg a MOME elsőévesei a feladattal:



Az építész hallgatók formatan óra keretében a tavaszi félévban a koppenhágai Woodfestival-ra készültek, és készítettek installációkat. A kurzust a MOME line tagja, Pozsár Péter építész vezette:

„A célom mint vezető tanárnak az volt hogy az elsős építész hallgatók olyan kreatív formálási feladattal foglalkozzanak, amely segíti építészeti szemléletük fejlődését és a formaalakítással kapcsolatos érzéküket, valamint alkalmas arra hogy később a jóval kötöttebb feladatoknál mint egy szabad és absztrakt kiindulópont tudjon megjelenni.”


Innen már adta magát a koppenhágai fesztivál ötlete, ami tökéletesen alkalmas paraméterekkel rendelkezett, „egyik részről azért, mert ez egy éles pályázat, ami plusz motivációt jelent a hallgatók számára, másrészt pedig azért, mert – akárcsak az építészetben – a formaalakításnak itt is egyszerű és jól olvasható szabályai, keretei vannak– mondta Péter – az alapelv egyszerű és világos. Adott keresztmetszetű elemek állnak rendelkezésre 1 km hosszban. A feladat jól modellezhető, alkalmas a léptékek léptékváltások gyakorlására.”


A projektet azonban kibővítették egy további elemmel, ennek oka részben az volt, hogy a hallgatókat a hagyományos, statikus struktúrákkal szemben egy dinamikus rendszer megalkotására ösztönözzék. „Az egyetemi feladat a szabad formálás mellett megkívánt egy jóval racionálisabb, egzaktabb megközelítést is, és mivel ehhez hasonló mozgó rendszerek még nem szerepeltek a koppenhágai woodfesztivál palettáján, így azt reméltük, talán sikeresek lehetnek.”

Az esemény kiemelt támogatója az NKA és a MOME line – design műhely partnerei.

Cimkék: ,

Hozzászólások: 1

Hozzászólások