Még lehet csatlakozni a decemberben indult képzésekhez
Az Országos Képzési Jegyzéket idei évtől a Szakmajegyzék váltotta fel, ami számos változást hozott a tanulni vágyók és az oktatási intézmények életében is. Nem posztunk eldönteni, hogy ezek a változtatások szükségesek és indokoltak voltak-e, hiszen nem tudhatjuk, hogy hosszú távon milyen hatásai lesznek majd. Nem tudni, hogy hogyan hat majd a változás a felnőttképzésre. Ahogy arról már korábbi cikkeinkben is beszámoltunk, az OKJ-s képzési rendszer átreformálása miatt jóval szűkebb lett a választható képzési kínálat, mint korábban. Összesen 175 alapszakma az, ami közül a jövőben válogathatnak a tanulni, fejlődni vágyók. A tavalyi év végén még indult targoncavezető tanfolyam és néhány képzésre még be lehet csatlakozni, feltéve, ha van még szabad hely. Sok képzésre idén már nem is lehet jelentkezni, de a targoncavezetői tanfolyam képzések esetében is igaz az, hogy még a decemberben indult csoportokhoz csatlakozhatnak, akik későn kapcsoltak és lecsúsztak az indulás időpontjáról. A targoncavezető tanfolyam csábító volt azok számára, akik rugalmasabb és rövidebb felnőttképzésben szerették volna elsajátítani a tudást. Jó, ha tudjuk, hogy alapszakmák már csak és kizárólag iskolarendszerben tanulhatók. Ha ez nem opció számunkra, és nem ragaszkodunk a targoncavezetői tanfolyam elvégzéséhez, akkor azért még így is számos lehetőség áll a tanulni vágyók rendelkezésére.