Csongrádi dinoszaurusz és keljfeljancsi – véget ért a Wood Fesztivál

A sajtószöveg és a képek letöltéséhez kattintson ide: wood_fesztival_osszefoglalo.zip

Vasárnap jó hangulatban ért véget az első magyar Wood Fesztivál, ahol a helyszínre szállított fenyőléc az utolsó centiig elfogyott. Nemcsak a kiírásban szereplő négy installáció készült el, hanem további szerkezeti kísérletekre és egy fából készített Újirány-logóra is maradt a JAF Holz által felajánlott négy kilométer nyersanyagból. Az a néhány leeső darab, ami pedig hulladékként végezte volna, az az utolsó este a tábortűz körül csevegőket tartotta melegen.

Három egyetem (a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Nyugat-Magyarországi Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézet) hallgatói vegyes csapatokat alkotva csapatvezető segítsége mellett dolgoztak egy hétig az építészeti és képzőművészeti szempontból egyaránt érdekes formákon, amelyek mindegyike kötődött valamilyen formában az inspirációt és táborhelyet egyaránt nyújtó Csongrádi Művésztelep környezetéhez.

Pozsár Péter csapata az 1000 méter lécet hosszabb-rövidebb darabokra fűrészelve az egyik fiatal fa lombkoronájába épített fészket. Ez aztán megszakítás nélkül a környező tereptárgyak közt kígyózva végül egy négyszögletes barlangba torkollik, példázva ezzel a házak két archetípusát. Érdekes megoldást választottak a szerkezet rögzítésére is, a csavarok helyett az egyes fadarabok végeibe fúrt lyukaknál fogva madzaggal csomózták össze.

Huszár Andris spontán helyett inkább virtuóz csapata egy háromméteres tojás alakú szerkezetet készített, amely homokzsákokkal megpakolva a keljfeljancsihoz hasonlóan fog újra és újra visszabillenni eredeti helyzetébe bármilyen lendületes kitérés után is.

A legrizikósabb kísérleteket stílszerűen Losonczi Áron építész és feltaláló vezényelte le: az eredeti hosszúságában meghagyott fenyőléceket minél magasabbra nyújtóztató, több emeletnyi konstrukció mellett külön egy nagy távolságokat áthidalni képes négyzetrácsos szerkezetet is készítettek, amelynek teherbírását végül a helyszínen ki is próbálták.

Elmondhatjuk viszont, hogy a helyszínen járó kibicek és gyerekek egyöntetűen Szőke Gábor Miklós csapatának tizenhétméteres dínóját zárták a szívükbe. A békés növényevőt egy kisebb makett alapján, a változatos hosszúságú léceket spontán módon egymáshoz csavarozva alig három nap alatt valósították meg a csapattagok. A fej és a farok a törzsről leszerelhető, így a többi installációval együtt ezt a munkát is viszontláthatjuk a designhéten.

A Wood Fesztivált a MOME line – design műhely és az Újirány Építésziroda szervezte.
MOME line – design műhely: www.momeline.hu
Újirány Építésziroda: www.ujirany.com

Támogatóink:

NKA, I Love WoodJAF Holz Ungarn Kft., Csongrád Megyei Építészkamara, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Simándi Bird&Bird Ügyvédi Iroda

Az alábbi képek a Flickr oldaláról szabadon letöltehtőek:

Cimkék: ,

Hozzászólások: Nincs komment

Ma indul a Wood Fesztivál

momeline - 10/08/24

Ma indul a Wood Fesztivál

A teljes sajtóanyag letölthető innen: Wood_Fesztival_sajto.zip

Augusztus 24-én indul az első magyar Wood Fesztivál, ahol négy fiatal, kreatív hallgatókból álló csapat egyenként egy kilométer fenyőlécből tervez meg és hoz létre egy komplex, összecsukható vagy szétszerelhető szobrot.

Bár a szervezőket megihlető dán rendezvény, amelyre tavaly a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem elsőéves diákjai részvételi jogot nyertek, idén pénzhiány miatt elmarad, a Csongrádi Művésztelepen mégis megrendezésre kerül a magyar Wood Fesztivál.

A hallgatóknak meghirdetett alkotóhét egyszerre szól a fa sokoldalú, kreatív felhasználásáról és az installációk, szobrok meghatározott feltételek között létrehozható végtelen számú formai variációjáról. Mindezen túl a Wood Fesztivál a közreműködő intézmények (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, MOME, Nyugat-Magyarországi Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézet) közötti együttműködés és kommunikáció fontos része kíván lenni, hiszen az ehhez hasonló projektek során nélkülözhetetlen az egyes területek kollaborációja.

Az egyhetes alkotótáborban négy csapatvezető irányítása alatt összesen húsz hallgató vesz részt az építészet és a terméktervezés területeiről. Hasonlóan a tavalyi dán Woodfestival játékszabályaihoz, itthon is minden csapat egy-egy kilométer 4×4 cm keresztmetszetű fenyőlécből tervezi meg és hozza létre a saját szobrát vagy installációját A faanyagot Közép-Európa vezető fakereskedelmi vállalata, a JAF Holz Ungarn Kft. biztosítja; a vállalat a Wood Fesztivállal ünnepli magyarországi működésének 10. évfordulóját. A táborozás feltételeit pedig az NKA és a Csongrádi Építészkamara biztosította.

A Huszár András, Losonczi Áron és Pozsár Péter építész-csapatvezetők által képviselt design szemlélet mellett a képzőművészet is fontos inspiráció a résztvevők számára, így az egyik csapatot a Képzőművészeti Egyetem frissdiplomás tehetsége, Szőke Gábor Miklós vezeti. Némi nehezítést jelent, hogy a szervezők egy új kihívással bővítették az eredeti kiírást: a végeredménynek a csomópontoknál összecsukhatónak és/vagy szétszerelhetőnek kell lennie. Ez a tervezői szemlélet próbára tétele mellett azért is fontos, mert az így szállíthatóvá tett alkotások kiállíthatóak lesznek a Design Hét budapesti rendezvényén is.

Kapcsolódó tartalmak:

• A Wood Fesztivál kurátora Pozsár Péter építész, az Újirány Csoport tagja és a MOME DLA hallgatója. A vele készült interjút és további tartalmakat a www.ilovewood.hu-n olvashatnak.
link: http://www.ilovewood.hu/i-love-wood-exkluziv-pozsar-peter-a-wood-fesztival-kuratora/#more-533
• Szőke Gábor Miklós honlapja: www.tikito.com
• A szervező honlapján elérhető cikkek a Wood Fesztiválról: http://momeline.hu/tag/wood-fesztival
• A dán Woodfestival honlapja: http://www.wood-works.dk/woodworks/in-english/

Képanyagot az alábbi linkekről tölthet le:

• Woodfestival 2009 Copenhagen: http://www.flickr.com/photos/bsr_dk/3820382129/ és http://wood-works.dk/woodworks/inspiration/
• A MOME hallgatóinak tavalyi pályamunkái: http://www.flickr.com/photos/momeline/4799266408/

Támogatóink:

Nemzeti Kulturális Alap, I Love Wood, JAF Holz Ungarn Kft., Csongrádi Építészkamara, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Simándi Bird & Bird Ügyvédi Iroda.

Médiapartnereink:

Építészfórum, Inspiral.hu, Interieur Magazin, hg.hu, pos1t1on BLOG

Cimkék: ,

Hozzászólások: Nincs komment

lezárult az Euro Mini Storage pályázata

Május közepén kiírt alkotói pályázatunkra a Moholy- Nagy Művészeti Egyetem volt és jelenlegi diákjai több mint ötven művet neveztek, amelyből a zsűri hét munkát választott ki megvalósításra. Külön örültünk annak, hogy nemcsak a grafika szakos hallgatók mérettették meg magukat, hanem több területről (textil és videó szakról, animációról és az építész tanszékről) is neveztek különböző pályamunkákkal. A tervezők – akik saját kezűleg készítették el a végleges alkotásokat is – 2010. július 8-án 9.00-kor kezdtek hozzá a raktárkapuk festéséhez. A csapatban egyaránt voltak a street artban gyakorlottak és teljesen kezdők is, a rendelkezésre álló 6 óra alatt pedig mindenki sikeresen befejezte a munkát.

A sajtótájékoztató után Danu M. Temelie, az Euro Mini Storage ügyvezető igazgatója hirdette ki az eredményeket. Első helyen Ferth Tímea ’Őrzők’ című munkája végzett, amely egy alvó nőt és az álmát őrző apró lényeket ábrázolja. Milnarics Máté hatalmas szemgolyót ábrázoló grafikája a második, Orosz Richárd ’Bújós’ munkaícímű, összegömbölyödött alakot megjelenítő alkotása pedig a harmadik helyen végzett.

Külön elismerésben részesítetette a zsűri Farkas Zsófia ‘Macska’ című pályázatát, amely így utólag felkerülhetett a megvalósításra kiválasztott tervek közé, Zsófi várhatóan a következő héten festi fel az általa tervezett grafikát. A pályázatot kiíró cég a díjazottak ösztöndíja mellett minden kiválasztott alkotó munkadíját is állja.

A hallgatókat segítő MOME line – design műhely és a miniraktárkat bérbeadó cég által kiválasztott hét versenyművet csütörtök estétől bárki megtekintheti az Euro Mini a forgalmas M5-ös autópálya budapesti kivezető szakaszánál álló épületének nagyméretű raktárkapuin.

Sajtószöveg letölthető itt: EMS_sajto_20100712.doc

Képek:
a döntős pályázatok – http://www.flickr.com/photos/momeline/sets/72157624476832708/
werkfotók – http://www.flickr.com/photos/momeline/sets/72157624450812994/
werkfotók – http://www.flickr.com/photos/50891294@N02/4774101359/

Videó:
http://www.youtube.com/watch?v=RfrBSDhWRJU&feature=player_embedded

Cimkék: , ,

Hozzászólások: Nincs komment

MOME line a múzeumok majálisán!

A programok helyszíne, időpontja:

2010. május 15-16. reggel 9-től sötétedésig
Magyar Nemzeti Múzeum
majalis.hu

DEMO workshop: Múzeumkert
Animációs vetítés: díszterem (II. emelet)
MOME stand (powered by MOME line): Múzeumkert

A sajtóanyag letölthető itt:  MOME_line_a_majalison.doc

A DEMO, vagyis Design és Egészség Modell csapatának foglalkozásaival az iskolás korosztályt vonja be kreatív feladatokba, amelyek során a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem végzett hallgatói  rávezetik a kicsiket az egészséges életmód fontosságára és a jókedvű alkotás örömére.

Eközben a múzeumépületben animációs vetítés várja a kíváncsiskodókat, két blokkra osztva. Az első, folyamatosan játszott 30 perces blokkban az egyszervolt.hu gyerekvers-filmjei kerülnek vászonra, amelyek a kortárs gyerekirodalmat ötvözik a MOME-s hallgatók által létrehozott humoros és életteli képi világgal. A másik félórás vetítésblokkban az animáció szakos diplomafilmek veszik át a stafétát – az izmos királylányok és a különleges, végtelenített történetek már a nagyobbak figyelmét is lekötik.

Nincsen igazi majális vásár nélkül, és ha valaki igazi kincsekre vadászik, azt a MOME standja várja, ahol az érdeklődők olyan kuriózumokra bukkanhatnak, mint a papírnyaklánc, a préselt, újrahasznosított szatyrokból készült táskák, a molinóból készített fülbevalók, design képeslapok, matricák, kitűzők, és egy igazi meglepetés: a titokzatos ‘bug’ testékszer, ami vadonatúj innováció, és itt kapható majd először. Aki itt válogat, az biztosan megtalálja a szívének legkedvesebb apróbb-nagyobb tárgyat.

A MOME line programjai a magyar tervezők változatos, szerethető és élményekkel teli világát kínálják a majális látogatóinak, azzal a céllal, hogy minél több ember fedezhesse fel a jó design fontosságát.

Cimkék: ,

Hozzászólások: Nincs komment

momeline.hu

momeline - 10/04/8

momeline.hu

Elindult a MOME line – design műhely honlapja, ahol a diákoknak, oktatóknak, a sajtónak és az üzleti szféra képviselőinek mutatkozunk be. A hogyanokról és miértekről összeállítottunk egy sajtóanyagot, amit innen tölthetsz le.

Sajtóanyag – MOME line (zip fájl)

A zip mappa az alábbi tartalmakat fogja össze:

Online a MOME line – design műhely

A MOME line – design műhely elindította honlapját momeline.hu címen, itt számol be az aktuálisan futó projektekről, hírekről és eseményekről, valamint a sajtóanyagok és a diákoknak meghirdetett pályázatok is itt jelennek majd meg elsőként. Az oldal egyelőre béta verzió, a közeljövőben szépül és bővül is majd. A momeline.hu valahol az informális blog és a céges honlap között félúton helyezkedik el, a statikus információk mellett folyamatosan frissül, az egyes posztokat pedig facebookon és twitteren is meg lehet osztani.

Az oldalon a munkák típusonként vannak rendszerezve, az animációtól a formatervezésen át egészen a kategorizálhatatlan projektekig; az egyes projektek pedig fázisonként, gazdag dokumentációval egybefűzve kerülnek fel. A diákoknak szóló menüpont alatt a MOME line által kiírt pályázatokat a főoldalon pályázatfigyelő rovat egészíti ki, hogy a hallgatók minél könnyebben megtalálják a testre szabott szakmai kihívásokat.

A MOME line a pályázatok kiírásán, lebonyolításán és a projektmenedzsmenten kívül aktívan részt vesz a design kulturális és társadalmi szerepének tudatosításában, így a honlapon a hírek között helyet kapott az általuk havonta megrendezett Budapest Design Meetup és a Tilos Rádió hétfőnkénti deKULT című műsorának ajánlója is. A momeline.hu azonban nem csak a diákoknak és az érdeklődőknek szól, a honlap célja, hogy felkeltse az üzleti szféra szereplőinek érdeklődését is, hiszen a munkákból kiderül, a jó design ma már elengedhetetlen.

A MOME line – design műhely szerteágazó tevékenységével közvetítő szerepet kíván betölteni a legkülönbözőbb kezdeményezések, üzleti, művészeti vagy társadalmi célú beruházások és az alkotói erőforrások között.

Cimkék: ,

Hozzászólások: Nincs komment