Ott voltunk – TechShow 2.0
momeline - 10/12/9
Összesen 25 új magyar hi-tech találmány mutatkozott be kedden a budapesti Merlin Színházban megrendezett második Innovációs TechShow alkalmából. A Mobilitás és Multimédia Klaszter rendezvénye olyan vállalkozásokat tömörít, amelyeknek termékei, szolgáltatásai a fejlesztési szakasz nagy részét már maguk mögött tudva a piacra lépéssel kacérkodnak. A mottó “Múzeum vagy Sikergyár?” jegyében a közönség több tematikus blokkban előadásokat hallhatott és átadták a TechShow Nagydíját is, amelyet a Callmix webkettes hívásjelző program nyerte.
Miután Kiss Bence Ádám BUG ékszerével fejlesztőként már szerepeltünk a tavaly megrendezett első gyülekezőn, a MOME line ezúttal a háttérmunkából is kivette a részét. Nagy Dániel grafikus készítette a TechShow logóját és a rá épülő molinók, roll-upok és szóróanyagok vizuálját, Pozsár Péter pedig többszáz VHS kazetta felboncolásával a kiállítóteret felosztó installációt hozott létre.
Itt látható a nap összefoglalója, amit csapatunk videófelelőse, Ráday Péter, a MOME média design szakos hallgatója készített. Ezúton is köszönjük mindenkinek a kemény munkát!


































