Sokoldalúan felhasználhatók a különféle purhab fajták

Nem igazán van manapság már olyan kőműves vagy belső építész, aki még nem dolgozott volna a modern kor termékeivel és azokat ne használná kifejezetten gyakran. Remek példaként szolgálnak erre a kivételes purhab fajták, amik kifejezetten egyszerűen bevethetőek számos helyzetben és még csak szakinak sem kell lenni hozzá. Amíg a mesterek általában a nyílászárók köré fújják ezeket az alapanyagokat, valamint a párkányburkolatot hőszigetelő anyagokat rögzítik, addig mi, hétköznapi emberek az eltávolított csővezetékek mentén maradt űrt tölthetjük ki a purhab fajták valamelyikével egyszerűen. Még kezdeti fázisban nagyon elasztikusak és sérülékenyek. Voltaképpen olyasmi álaggal rendelkeznek, mint a piskóta tésztája keverés közben, majd pedig száradás után hasonló szivacsos szerkezetűvé válik, mint az elkészült sütemény.

Az analógia nem véletlen, ugyanis itt is figyelni kell az időre és beavatkozásra, mert a hab nem megfelelő kezelése a szerkezet összeomlását eredményezheti, amit jobb elkerülni. A purhab fajták sok előnye között mindenképpen kiemelést érdemes a kiváló hőszigetelő tulajdonság. Az egyedi szerkezet révén a hangok, rezgések elnyelésében is kifejezetten sokat tud segíteni. Amennyire sérülékeny a kezdeti szakaszokban, annyira ellenálló lesz a kötés után. A purhab fajták megszilárdulásuk pillanatától kezdve egyszerűen formázhatók, vágással, faragással, csiszolással és még festhetők is. Bátran merüljünk el kínálatukban és tegyük próbára képességeiket minél több helyzetben. Nem fognak csalódást okozni.